Így jelentkezhet szoptatási tanácsadásra, árak

Így jelentkezhet szoptatási tanácsadásra, árak

Lehetőségek 2024. január elsejétől érvényes árakkal: - Személyes tanácsadás a család otthonában Budapesten I-XIV. kerületben, valamint P...

2013. január 30., szerda

Hogyan és főként MIKOR fogja abbahagyni a szopizást?


Fotó: Rátkai Éva

Elválasztódás – elválasztás – egyre gyakrabban hallunk erről a két fogalomról. Mindkettőnek az a lényege, hogy a folyamat kezdetén még szopik a kicsi, a végén pedig már nem. A különbség mégis óriási!


Ha eltökélt szándéka az édesanyának, hogy meghatározott időben véget vessen a szoptatásnak, az a leghelyesebb, ha fokozatosan jár el. Kettő-négy hetente (attól függően, mennyire sürget az idő) kihagy egy szoptatást, helyette mással kínálja a kisbabát. Így olyan lassan csökken a termelődő tej mennyisége, hogy az édesanyának sem okoz panaszt, és a kicsinek is bőven van ideje, hogy alkalmazkodjon a változásokhoz. Ezt nevezzük elválasztásnak, ezt a folyamatot egyértelműen az anya irányítja.

Elválasztódás esetén a leglényegesebb különbség, hogy a folyamat szinte magától megy végbe, különösebb irányítás és beavatkozás nélkül, akkor, amikor a gyerek éretté válik erre, és amikor már nincs szüksége a szopásra. Az anyának és a gyereknek is előnyösebb ez a megoldás, ezért, ha csak a körülmények engedik, érdemes ezt az utat választani. Lássuk, hogyan is történik mindez!

Első lépés
Ha elmúlt hat hónapos a baba, szoptatás után (nem helyette!), naponta egyszer, általában délben, megkínálod egy kis gyümölccsel vagy zöldségpéppel. Ha szívesen fogadja, eleinte az egyik szoptatás után, majd később egy másik szopi után is megkínálhatod néhány falattal. Elkezdett ismerkedni az ízekkel, a kanalazással! Lehet, hogy először nem lesz nagyon lelkes, előfordulhat, hogy még hónapokra lesz szüksége a barátkozáshoz, de sebaj. A jó hangulatú étkezés és az egészséges fejlődés feltétele, hogy a baba akkor ehessen, amikor erre valóban szüksége van, és annyit, amennyit szívesen elfogad.

Második lépés
Előbb-utóbb azt tapasztalod, hogy egyre többet és egyre szívesebben eszik a baba szoptatás után. Ennek következtében később fog megéhezni, vagyis a soron következő szoptatás ideje kicsit kitolódik, majd idővel magától el is marad. Az is lehet, hogy a megszokott szopizás marad, de a baba a szokásosnál kevesebbet vagy rövidebb ideig szopik. Közben a baba képességei is fejlődnek! Mind szívesebben próbálkozik az evéssel egyedül. Kézbe veszi, csócsálgatja az ételt, több-kevesebb sikerrel a kanalazással is próbálkozik. Ha az etetést (kanalalzást)  nem kedveli, a tálcán eléje tett falatok közt talán annál szívesebben válogat! Ahogy nő a szilárd ételek szerepe, úgy csökken magától a tej mennyisége.

Harmadik lépés
Közben, ezzel párhuzamosan egy másik folyamat is zajlik: a világ felfedezése, a kúszás, a járás, a kéz ügyesedése hihetetlenül kitágítja a világot a kicsi számára. Míg az újszülött és a kicsi csecsemő számára jószerével csak szülei arca, a szopizás és legszűkebb környezete létezik, tíz hónapos kor tájékán hatalmas változás tanúi lehetünk, csak győzzük utolérni a kis felfedezőt! Nem csoda, ha már nem sok ideje és türelme marad a szopásra. A nappali szopások ideje jelentősen rövidül, olykor csak pár percre. Csak egy korty, és már szalad is tovább! Sok kisgyerek az éjszakai órákban és a nap nyugodtabb perceiben pótolja a lemaradást. Nem ritka, hogy kilenc-tíz hónapos kor körül igen gyakran szeretne szopni a kicsi éjszaka, és ezt a fárasztó, ám érthető szokását megtartja akár másfél éves koráig is. Gyakori, hogy alvás előtt vagy közvetlenül ébredés után, álomittasan is ragaszkodik a szopizáshoz.

Negyedik lépés
A szoptatás nemcsak táplálás, hanem vigasz, megnyugvás is. Tudja ezt minden igény szerint szoptató anya, és sokszor él is ezzel a lehetőséggel: ő maga kínálja meg a kicsit, hogy elcsendesítse, megnyugtassa. Kényelmes ez így, ám egy idő után akár teherré is válhat. Az elválasztódás folyamán apránként úgy alakítjuk, hogy egyre gyakrabban kínálunk fel másfajta vigaszt, másfajta megnyugvást, figyelemelterelést. Amikor épp unatkozik a pici, vagy fáradt, egy kis összebújás, mesélés, könyvnézegetés is helyettesítheti a szoptatást. Ahogy nő és okosodik a gyerek, egyre inkább vevő lesz a másfajta megoldásokra.

Ötödik lépés
Kettőn áll a vásár – nem lehet ezt elégszer hangsúlyozni! A csecsemő és az édesanya még nagyon szoros testi kapcsolatban élnek, elválaszthatatlanok. A kisgyerek esetében már lassan és fokozatosan lazul ez a kapocs. Néha az anya is úgy találhatja, terhére van bizonyos helyzetekben a szoptatás. Ezek természetes érzések, és ha nem sietted el a dolgot, éppen akkortájt csodálkozol rá erre a fejleményre, amikor a gyerek is elég nagy ahhoz, hogy megértse, most éppen nem kaphat szopni, várnia kell. Helyzetedtől, körülményeidtől függően bevezethetsz néhány egyszerű szabályt, korlátozást. Például: csak otthon szopizunk, csak akkor szopizunk, ha anya befejezte a főzést, takarítást (kérd meg őt is, hogy segítsen!). Fontos, hogy egyszerű mondatokban, világosan mondd el a kicsinek, amit el szeretnél érni. Mivel a bizonytalanságot ő is megérzi, bele se vágj addig, amíg el nem határoztad magadat egy-egy ilyen lépésre. Akkor a fogadtatás is kedvezőbb lesz.

Hatodik lépés
Eljöhet az ideje annak is, hogy bizonyos okokból nemet kell mondanod. Előfordulhat például, hogy a menstruáció visszatérte után, a vérzés előtti napokban nagyon érzékennyé válik a bimbó. Lehet, hogy kezdetben elég, ha csak annyit mondasz szopi közben: elég volt, most már hagyjuk abba. Ha viszont belül úgy érzed, inkább egy határozott NEM kívánkozik ki belőled, tegyél így. Hasonlóan alakulhat a helyzet akkor is, ha a szoptatás miatt nem áll vissza a termékenységed, és emiatt nem fogan meg a várva várt kistestvér. Sok édesanyát aggaszt az a kérdés, nem okoz-e túlságosan nagy lelki megrázkódtatást gyermekének azzal, ha alkalmanként nemet mond. Ettől azonban nem kell tartani, ha valóban olyan fokozatosan megy végbe az elválasztódás folyamata, mint ahogy itt szerepel. Sőt a személyiség fejlődésének igen fontos lépcsőfoka annak megtanulása, hogy nem történik minden az ő kívánsága szerint. A kis csecsemőt nem kell ilyesmire tanítani, az ő életét még alapvetően ösztönei irányítják. Nagyjából másfél-két éves kortól azt tapasztalhatod, hogy lehet már „beszélni” a kicsivel. Egyre inkább képessé válik mások szempontjainak megértésére, elfogadására, ha nem is mindig könnyen és azonnal. Az ő érdeke, hogy élj ezzel a lehetőséggel, és megtanítsd az egyeztetésre, alkalmazkodásra. Az elválasztódás folyamata remek és természetes alkalom erre. 

2013. január 23., szerda

Ezért ne használj cumit!


Ha minden igaz, Dürer festményén a kis Jézus kezében is cumi akarna lenni a gumó formájúra kötözött kis rongydarab. Anya- és mellpótlék. Évszázadok óta. Nektek is van? Ha igen, akkor rögtön előre is bocsátom, hogy ez a bejegyzés nem arról szól, hogy rossz vagy szörnyű anya vagy, ha cumit használsz. Nem anya-, hanem tárgyminősítő írás, amely bizonyos negatív lehetőségekre szeretné felhívni a figyelmet.
A szoptatási tanácsadó a mindennapi gyakorlatban sokszor tapasztalja, hogy a cumi különösen ártalmas a következő helyzetekben, és hogy elhagyása után lényegesen javul a helyzet, akár meg is oldódik a probléma. A cumihasználat leggyakoribb következménye az elégtelen tejtermelés, ami sokszor együtt jár a nem kellően hatékony szopási technikával, MERT
1. HA ÚGY TŰNIK, KEVÉS A TEJ: A cumihasználat, rövidíti a mellen töltött időt. Nem csak az úgynevezett komfortszopást, amikor a baba már csak cumizik a mellen, hanem általános megfigyelés az is, hogy ritkábban kerül mellre, kevesebbet van testközelben, mivel az anya nem szoptatással próbálja megnyugtatni, hanem cumival. Az anya ilyenkor abból indul ki, hogy nem telt még el elég idő ahhoz, hogy a baba éhes lehessen, ezért ad cumit. Ez azonban, különösen növekedési ugrások esetén, vagy akkor, ha a baba valamiért több tejet igényel, akadályozza, hogy többször mellre kerüljön, és így serkentse a tejtermelést. 
2. HA A MELLBIMBÓ SEBES, ÉS AZ ANYA EZÉRT SZERETNÉ RÖVIDÍTENI A SZOPÁSIDŐT: a cumi nem oldja meg ezt a problémát, mert a sebesedés oka a közhiedelemmel ellentétben soha nem a mellen töltött idő hossza, hanem egészen más tényezők: például gombafertőzés (amit mellesleg sokszor épp az eszközök, leggyakrabban a cumi közvetít), rossz szopástechnika a baba szájának anatómiai jellegzetességei, például lenőtt nyelve miatt, nem megfelelő szoptatási testhelyzet, mert a baba nem kerül emiatt jól mellre. A cumi, cumisüveghasználat ráadásul olyan nyelvtartást követel meg a babától, amely egészen más, mint a mellen szopás közbeni nyelvállás. Így hozzájárulhat ahhoz, hogy a baba szopás közben is púpozza a nyelvét, ahelyett, hogy vályút képezne a mellbimbó körül. A nyelvpúpozás sérülést okozhat a mellbimbón, mert a kemény szájpadhoz nyomja, valamint a szopás is kevéssé hatékony így.
3. Célszerű figyelembe venni azt is, hogy a cumi rendellenes állásban tartja a csecsemő állkapcsát: az ínye közé tolt kemény tárgy nem engedi megfelelően záródni az állkapcsot, nem élettani tartásban rögzíti. Mivel nagyon gyors fejlődésben levő csontozatról van szó a csecsemőnél, ez gyakran fogállási rendellenességhez (nyitott harapás) vezet, és akadályozza a jó szopástechnikát is.
4. A cumi sohasem a baba döntése: a szülő teszi a szájába. Aztán később ő is veszi el a babától, amikor már úgy ítéli meg, hogy felesleges. A legtöbb kisbaba először ösztönösen kiköpi a cumit. Valami sokkal puhábbra, az anyamellre vágyik, amelyből jól is lakik, ha arra van szüksége, és cumizhatja is, ha csak megnyugvásra vágyik.
A természetes megoldás, a szoptatás többfunkciós, a cumi nem az. 

A szoptatás ugyanis nem csak a baba táplálására szolgál, hanem nagyon összetett szerepe van ez kívül is:
MEGNYUGTATJA
TERMÉSZETES MÓDON ELÉGÍTI KI CUMIZÁSI IGÉNYÉT
ELALTATJA
AZ ANYA ÉS A BABA KÖZÖTTI KOMMUNIKÁCIÓ RÉSZE
IMMUNOLÓGIAI VÉDELMET NYÚJT.

A szoptatás akkor képes a maga teljességében kifejteni hatását, ha valamennyi funkcióját hagyjuk érvényesülni. A “több lábon álló szoptatás” egyben arra is biztosítékot jelent, hogy különféle okokból létrejövő szoptatási válságok idején (például szopási sztrájk fogzás, ijedtség vagy nyelési fájdalom miatt) könnyebb visszatérni a szoptatáshoz, mint akkor, ha csak táplálási funkcióját hasznosítottuk.

Ha a szoptatás valamennyi lehetőségével élsz, azt a mindennapi gyakorlatban nagyon hasznosnak és kényelmesnek fogod találni.
Persze nem feltétlenül az első napokban. Akkor könnyen úgy érezheted, hogy a folyton szopni akaró, meglepően erősen szívó újszülött baba kimondottan hátráltatja a pihenést.  Ha a szülés pillanatától kezdve igény szerinti szoptatásra törekszel, azzal elérheted, hogy hamar elegendő tej álljon a baba rendelkezésére, és jól begyakoroljátok a szoptatást egy különösen érzékeny és fogékony időszakban. Így hamarabb elkezd nőni a súlya is. Kezdetben ugyanis a baba gyomra egészen kicsi, így kicsi mennyiségekre van szüksége.

Persze! – vághatod rá, hiszen pont ezért használod! Hogy “ne lógjon egész nap cicin”! Csakhogy az első hetekben, hónapokban, amikor sok babánál ezt a viselkedést tapasztaljuk, nem véletlenül szeretne sokat mellen lenni a baba. Ez olyan ösztönös viselkedés a részéről, amely az elegendő tejhez jutást és a testközelséget szolgálja. Nem minden melltípusnál válik be a három-négy óránkénti szoptatás. Vannak szép számmal anyák, akiknél csak a sokkal gyakoribb szoptatás válik be. A cumi használata sajnos éppen azt akadályozhatja meg, hogy kialakuljon köztetek a megfelelő összhang.

cumi

Emellett figyelemre méltó szempont az is, hogy a cumi egy tárgy, amely fertőzéseket közvetíthet. Nem is olyan ritka, hogy szájpenész fertőzést okoz. Nézd meg például EZT A FOTÓT, amelyen egy cumi tövét láthatod sztereó mikroszkóppal felnagyítva. “Sztereó mikroszkóp alatt néztük meg a szopóka és a szájrész közötti átmenetet. Ez a terület összegyűjti és megőrzi a nedvességet és a baba szájából származó baktériumokat. Az ebből származó biofilm kétségkívül vastag és jó egészségnek örvend. Egy padlóra eséskor finom szőnyegrostok ragadtak a filmbe.”
Fontos! – ha cumit használsz, alaposan tisztítsd, sterilezd, és cseréld gyakran! – fűzte hozzá Juhász Judit szoptatási szaktanácsadó IBCLC.

Mégis hasznos volna a cumi?
Az utóbbi években az AAP (amerikai gyermekgyógyászok szakmai kollégiuma) egyes kutatási eredményekre alapozva hirtelen bölcsőhalál (SIDS) megelőzésére alkalmas lehetséges módszerként ajánlja a játszócumit, legalább elalváshoz. Az ajánlást azonban számos szakember éppen amiatt kérdőjelezi meg, mert a cumihasználat hátráltatja a szoptatást, márpedig a szoptatás bizonyítottan csökkenti a SIDS kockázatát. Ezért kompromisszumos megoldásként az AAP jelenleg az első hat hét UTÁNI cumi bevezetést javasolja. A gyakorlatban azonban a legtöbben az első hetekben kezdenek cumit használni, éppen a szoptatás megalapozásának időszakában, amikor ez különösen hátrányos lehet.

Szerző: W. Ungváry Renáta szoptatási tanácsadó IBCLC