2013. november 24., vasárnap

Szoptatás és zátonyok a gyereknevelésben

Az első zátony, amire ráfuthatsz: Már újszülöttkorban neki kell látni a következetes nevelésnek, különben elszalasztod a kedvező pillanatot a helyes szokások kialakítására!
Mint a futóversenyző, aki már a start pillanatában a célba érést tervezi, úgy munkálkodik az előrelátó szülő az újszülött fegyelmezésével és helyes szokásokra nevelésével. Tájékozódott a különféle nevelési elvekről, látott bőven elrettentő példát a környezetében (kialvatlan, a gyermekéhez éjszaka számtalanszor felkelő, végkimerüléssel küzdő szülőt, olyan családot, ahol a házasság azért ment tönkre, mert a gyerek még évek múlva is a szülők ágyában tanyázott és így tovább), ezért néhány dolgot már a kezdet kezdetén elhatározott. Úgymint:
- Nálunk nem a gyerek fogja fújni a passzátszelet!
- Kezdettől fogva meglesz a maga külön kis szobája, hogy ne zavarjuk egymás köreit.
De ahogy az lenni szokott, az élet ennél kissé bonyolultabb. Ahogy múlik az idő, egyre-másra merülnek fel olyan helyzetek, amelyek megkérdőjelezik, hogy jó, célszerű döntés volt-e a közelség, kötődés helyett a távolságot építeni. És ha még a házassággal is gondok adódnak a szülői hálószoba függetlensége ellenére, nos, akkor lehetséges, hogy a jó házasság titka ennél összetettebb kérdés.



A második zátony: A kényeztetés súlyos hiba, amellyel kifejezetten ártunk a gyereknek.
Ami jó, az veszélyes, a könnyen szerzett siker értéktelen és tiszavirág-életű, a megszenvedés, a megküzdés az, amely alakítja, edzi, felkészíti a gyermeket arra, hogy helytálljon az életben, amely szakadatlan harc, és mint ilyen, kemény harcosokat igényel, nem pedig puhányokat - hangoztatják a kényeztetés ellenségei. Persze abban, hogy pontosan mit is takar a kényeztetés, egyáltalán nem uralkodik egyetértés, és többek közt ez lehet az egyik oka annak, hogy a végeredmény meglehetősen vegyes, nem mindig az jön ki belőle, amit a kényeztetés ellenzője szeretne. Lássunk egy nagyon egyszerű, kézenfekvő példát a baba életének első hónapjaiból! Az igény szerinti szoptatás egyben kommunikáció is a babával, hiszen a szoptatás nem csupán etetés, hanem a baba igényeinek sokrétű kielégítése, szeretgetése, átölelése is egyben - egyesek szerint kényeztetés. Amikor viszont az órarend szerinti etetés mellett döntesz, és előre meghatározott mennyiségek elfogyasztását várod el a kisbabádtól, megfosztod magadat és őt is attól, hogy ő felismerje és jelezze igényeit (éhség, jóllakottság), te pedig megtanuld értelmezni és elfogadni a jelzéseit, valamint megfelelően válaszolni ezekre. Ezért kérdezel rá például a védőnőnél: mennyit kellene ennie egy ekkora babának? Nem véletlen, hogy annyi evészavaros, kényszerevős, stresszevős felnőtt van manapság. Ez jelentős részben azzal függ össze, hogy egy fontos tanulási időszakban nem nyílt alkalma megtanulni az evéssel kapcsolatos kommunikációt saját magával és környezetével.

A náci Németországban utcai plakát tiltotta a kisgyerekek puszilgatását, kényeztetését, éjszakai szoptatását. Ezek a felesleges „majomszeretet” megnyilvánulásának számítottak, ami nem volt kívánatos egy olyan társadalomban, amely nem a családon belüli kötelékekre, hanem a társadalmi elköteleződésre, a Führer feltétlen kiszolgálására helyezte a hangsúlyt.

A harmadik zátony: Ha a szülő áldozatot hoz a gyerekéért, az mindig megtérülő befektetés.
Persze az áldozat is lehet sokféle, a szükségtelentől a szükségesig, sőt az sem egészen egyértelmű, hogy kinek a számára mi az, ami áldozatnak minősül. De lépjünk ezen túl, és legyen az áldozat az, amit annak érez az, aki bevállalja. Valószínűleg minden szülő életében jócskán akadnak olyan lépések, döntések, amelyeket áldozatnak érez. De mi történik akkor, ha a gyerek nem úgy muzsikál, ahogyan akkor képzeltük, amikor az áldozatot hoztuk? Ilyen esetben sokan rendkívül csalódottak, és ezt el is mondják a gyereknek: „Nagyot csalódtam benned. Nem ezt vártam tőled.” És előbb-utóbb hozzátesszük ezt is: „feláldoztam érted a szakmai karrieremet”, „hosszú ideig éjszakai műszakot vállaltam, hogy mindent megadhassak neked”, „magamra sosem költöttem, csak hogy nektek jusson” - biztosan mindenki hozzá tudna tenni valami hasonlót a tapasztalatai közül. A verbális bántalmazásról bővebben itt olvashatsz
Csakhogy a gyereknevelés sajnos vagy szerencsére nem így működik, ahogy azt számtalan példa bizonyítja. Viszont alaposan belerondít a szülő-gyerek viszonyba egy ilyen sikertelen üzleti tranzakció, ami végül is arról szól, hogy te ugyan fizettél, de nem kaptál érte semmit. Vagyis: ha úgy érzed, áldozatot hozol, hozd jó szívvel, az ellenszolgáltatás reménye nélkül, vagy inkább mondj le róla.  


Negyedik zátony: Csodagyereket nevelni csak szülői következetesség és módszer kérdése!
Az alaphelyzet adott: a szülő a legjobbat akarja a gyerekének. Legyen sikeres, gazdag, jól képzett, valamiből vagy akár több dologból világelső, bajnok, „csak” ennyi a cél. Ezért már zsenge kora gyerekkorban elkezdődik a teljesítményre nevelés, fejlesztésre, különórákra járás, és minden olyan tevékenység szigorú korlátozása, amelyet a gyerek maga választ, mert szívesen foglalkozik vele. A szülő az, aki el tudja dönteni, minek van értelme, mit érdemes tanulni, mire lehet menni vele a nagybetűs életben, hiszen neki tökéletes rálátása van a múltra és jövőre egyaránt. Állandó cél a minél jobb, sőt inkább tökéletes teljesítmény elérése, miközben egyre feljebb és feljebb kerül a léc. A szülő főként a menedzser, hajcsár szerepében van jelen gyermeke életében. Persze a szülők vérmérséklete, kitartása különbözik abban, hogy mennyire tökéletesen képesek megvalósítani ezt a nemes célt. Ha valaki ebből a vázlatos kis áttekintésből még nem tudta azonosítani, milyen szülőtípusról van szó, olvassa el ezt hosszú, de annál tartalmasabb és tanulságosabb összefoglalót a Tigrisanya harci himnuszáról, erről a nagy port felvert amerikai könyvről, melyből megtudhatjuk, hogyan nevelte zseninek lányait Amy Chua, és hogy vajon sikerült-e neki...
És ahogy az lenni szokott: néha zseni lesz a gyerekből, néha viszont nagyon nem, és meglehetősen nehéz bizonyítani, hogy a kimenetel van-e bármilyen összefüggésben a szülő példás szigorával és következetességével.



Ötödik zátony: Kellően szigorú fegyelmezéssel, büntetésekkel megfelelő irányba lehet terelni a gyerek fejlődését.
A büntetősdi hívei abból indulnak ki, hogy ha kellő szigorral csapunk le, a büntetésnek elrettentő ereje lesz, és a legközelebbi hasonló helyzetben már a lehetséges büntetés felidézése is elegendő lesz ahhoz, hogy a gyerek ne viselkedjen helytelenül. Ráadásul a büntetés segít levezetni a szülő agresszióját, feszültségét, kielégíti jogos bosszúvágyát. Hiszen a gyerek nem azt tette, amit kellett volna, ellene szegült a szülői utasításnak, lejáratta a szülőt, veszélybe sodorta magát vagy mást, valami általános normákba ütközőt tett, kényelmetlenséget okozott, megütközést keltett és így tovább. A világ is így működik, jobb, ha felkészül rá a gyerek: Földünk legnagyobb részén előre meghatározott büntetés jár a megfelelő bűntettekért, emberölésért akár életfogytiglan, vagy szigorúbb rendelkezések szerint halál, lopásért, rablásért, sikkasztást arányosan ennél kevesebb börtön. Annak ellenére így van ez, hogy az évszázadok, évezredek múlásával valahogy mégsem tapasztaljuk az elrettentő és nevelő hatás eredményét. A bűnözés nem csökken, a bűnesetek súlyossága nem mutat javuló tendenciát. Nem ritkább a gyilkosság ott, ahol halálbüntetés jár érte. Ezekből a meglehetősen lehangoló tényekből indulnak ki azok az útkeresések az igazságszolgáltatásban, amelyek másfajta emberi tulajdonságokra építenek, mint a félelem. Ilyen például az úgynevezett helyreállító igazságszolgáltatás, amelynek lényegéről itt olvashatsz. Mi itt és most persze nem a bűnözők megváltoztatásának lehetőségeiről és a bűnözés megelőzéséről beszélünk, hanem a gyereknevelés lehetséges zsákutcáiról, de az alapelvek, a logika ugyanaz. A büntetésmentes neveléshez segítséget kaphatsz például innen innen.




2013. október 24., csütörtök

Hogyan tanultam meg aludni?


Alvászavaros gyerek voltam. Minden este kész cirkusz volt a lefektetésem. Húztam az időt, amíg csak lehetett, a végsőkig ellenálltam a mosdatási kísérleteknek, és még iskolás lányként is vonakodtam megágyazni. Éjszakánként rendszeresen átmásztam négykézláb a szüleimhez, azt viszont nem állítom, hogy közben teljesen ébren voltam. Este csak nagyon nehezen tudtam elaludni, egy darabig hánykolódtam, aztán félni kezdtem a székek mögött és az asztal alatt lapuló szörnyektől. Vagy eszembe jutott a gonosz farkas, és attól kezdve végképp lőttek az elalvásnak. Kimásztam hát az ágyamból, és megjelentem a macimmal szüleim szobájának ajtajában: Nem tudok aludni!!! Ez a naponta ismétlődő jelenet rendszerint azzal végződött, hogy visszaküldtek az ágyamba, ahol még forgolódtam egy darabig. Aztán persze elaludtam valamikor, és a reggeli órákban próbáltam pótolni az esti mulasztást. Vagyis alig bírtak kiparancsolni az ágyból, ezért a reggeli óvodába indulást rettenetesen utáltam. Álmos voltam. Aztán a nap folyamán feléledtem annyira, hogy délután viszont szinte soha ne aludjak, egyetlen percet se. Ezt is borzasztóan utáltam. Hogy folyton nyaggattak, aludjak már egy kicsit délután. Hiszen minden gyerek alszik. Nos, én képtelen voltam. Gyötrelmes volt feküdni, forgolódni a sötétben, és várni, ahogy csigalassúsággal múlnak az órák, teljes tétlenségben. Pedig annyi érdekes tennivaló várt volna rám! Legalább rajzolni hagytak volna. De nem! Következes szüleim és a következetes óvó nénik nyilván abban bíztak, hogy előbb-utóbb majd csak megtanulom, hogyan kell aludni és mikor. Mettől meddig.

Eltartott egy ideig ez a tanulási folyamat. Még kamaszkoromban sem javult számottevően a helyzet, sőt, még akkor is minden apró zajra felébredtem, ha végre sikerült elaludnom. 

Elárulom, végül kik voltak a legjobb tanítómestereim: Matyi, Kristóf és Füli, a három fiunk. 

Ilyen előzmények után nyilván nem meglepő, hogy arra számítottam, az újszülöttnek előbb meg kell tanulnia a nappal és éjszaka közti különbséget, aztán utána az alvást. És hogy addig, amíg ez be nem következik, nehéz lesz. Embertelenül nehéz. 
Ehhez képest Matyi elég pontosan tudta, mikor van éjszaka: délután öt-hat órától másnap hajnali négyig-ötig. Szopizni mindig pontosan fél-egy órával az után szeretett volna, hogy elaludtam. Mi, a kétségbeesett bagolyszülők, tehettünk bármit, csak alkalmazkodni tudtunk. És virrasztottunk hajnalban, egymást váltogatva. Nagyon hatékony módszer volt. Néhány hónap alatt elérte az elsőszülött, amit szüleim és nevelőim évek hosszú sora alatt nem voltak képesek: ahogy letettem a fejem, aludtam, mint a bunda. Gyakorlatilag mindegy volt, milyen napszak volt, milyen zajszint… Ha Matyika elaludt, villámgyorsan kilógattam az ajtóra egy táblát (kérem, jöjjön később, szoptatok) lábujjhegyen mellé lopakodtam, nesztelenül odabújtam mellé, és máris az igazak álmát aludtam. Vagy eleve együtt aludtunk el szopizás után, ez még jobb volt, mert így még esélyem sem volt kitalálni, milyen fontos feladatokat kellene halaszthatatlanul megoldanom. Két gyerekkel már nehezebb volt ugyanezt folytatni, de ha kellett, váltottuk egymást. Hogy három, majd négy gyerek után hogyan is alakult tovább ez a pedagógiai sikertörténet, arról nehezen tudnék néhány mondatban beszámolni. A rosszindulatú külső szemlélő azt mondaná: ez maga a káosz. Mi, akik benne élünk, úgy látjuk, helyükre kerültek a dolgok. Amikor, ameddig és ahol csak lehet, alszunk, alszanak. Ha a saját ágyban, akkor ott. Ha a mienkben, akkor ott. Ha a dolgozószobában, a számítógépem melletti kanapén, akkor ott. Egy idő után az ember nem kukacoskodik ilyesmin. A mi ágyunk egyébként két matrac volt sokáig, amit a nappaliba kiköltözve szükség esetén akár bővíteni is tudunk. Hogy többen is elférjenek. Volt, hogy öten aludtunk egy kupacban. Mielőtt azonban bárki is a szívéhez kapna és szörnyülködne, elárulom, hogy az ember akkor és ott nem tudhatja, mikor bújt oda mellé utoljára a gyereke, mert közben észrevétlenül felnőtt. Matyi például most már huszonnégy múlt. Már réges-rég el lehetett pakolni a matracokat.

2013. október 23., szerda

Örökbefogadott csecsemő szoptatása

Melindával és kisfiával a szoptatós baba-mama csoportomban ismerkedtem meg. Már a bemutatkozó körben kiderült, hogy ő a második olyan édesanya Magyarországon, akinek sikerül szoptatnia örökbe fogadott gyermekét. Azon a bizonyos foglalkozáson mindannyian tátott szájjal hallgattuk Meliék történetét, amely meggyőzően alátámasztja, hogy a sikeres szoptatáshoz nem csodaszerekre van szükség, hanem magára a szoptatásra. Az anyukák többsége nem is hallott még arról, hogy örökbe fogadott babát is lehet, sőt érdemes szoptatni. Szoptatási tanácsadóként tudtam, hogy ez lehetséges, de saját praxisomban akkor még sosem akadt sikeres kísérlet, ráadásul a német kollégák is azt mondták: a kizárólagos szoptatás nem szokott összejönni a fejlett országokban, mert rendszerint nem termelődik elegendő tej. És most tessék, épp engem és a csoportomat ért az öröm, hogy láthatjuk és hallhatjuk, bizony, mindez lehetséges. Azóta több olyan édesanyával is megismerkedhettem, aki örökbefogadott gyermeke szoptatása mellett döntött. Mindannyiuknak Meliék történetét szoktam elmesélni, és azt javaslom, rajtam, a szoptatási tanácsadón kívül vele is ismerkedjenek meg, hiszen a hasonló helyzeteket, nehézségeket átélt anyák segíthetnek egymásnak a legtöbbet és a leghatékonyabban, ahogy az a La Leche Liga immár ötven éves sikertörténete is bizonyítja. 
Miért érdemes örökbefogadás esetén is próbálkozni a szoptatással?
A szoptatás nem csak a táplálás legjobb módja, hanem semmilyen más módon nem pótolható immunológiai védelmet nyújt a csecsemőnek (örökbefogadott baba szoptatása esetén is!), előnyösen befolyásolja egészsége hosszú távú alakulását, csökkenti súlyos, krónikus betegségek előfordulásának kockázatát. A szoptatás az anya-csecsemő kommunikáció egyik legfontosabb megnyilvánulási formája: vigasztal, szeretetet, emberi melegséget ad, megnyugtat, elaltat, fájdalmat csillapít, segíti a szocializáció és az önállósodás folyamatát - bármilyen furcsán is hangzik ez utóbbi állítás! A szoptatás számos előnyt jelent a szoptató nő számára is, ezek örökbefogadó anya esetében is nagy valószínűséggel érvényesülnek, bár ezt, az esetek alacsony száma miatt nem bizonyítják tudományos kutatások. Azért érdemes átfutni ezt a listát arról, hogy miért jó szoptatni
Akkor lássuk ezek után Meliék történetét!
Két évvel az esküvő után derült ki, hogy Melindának és Péternek természetes úton nem lehet gyereke. Az első elkeseredés után más megoldások után kezdtek kutatni.
– Úgy éreztük, olyan gyereken kell segítenünk, akinek nem adatott meg a saját családjában való nevelkedés lehetősége. Hamar döntöttünk, majd utánajártunk az örökbefogadásnak, és néhány napon belül jelentkeztünk is. Akkor még nem tudtuk, hogy ez egy háromnegyed éves eljárás, ami után évekig kell gyerekre várni. Sajnos sok a hasonló helyzetben levő pár, és sok gyereket inkább elvetetnek a szülők, mint hogy megadják nekik az esélyt, hogy más családban akár, de felnőve teljes éltet élhessenek – meséli Melinda. – Nem volt fontos számunkra, hogy milyen úton kapunk kisbabát, sokáig abban sem voltunk biztosak, hogy újszülöttet vagy nagyobb gyereket szeretnénk. A tanfolyam elvégzésekor láttuk, hogy az állami szférán kívül egyesületek, alapítványok foglalkoznak örökbefogadással, örökbe adással, így az alkalmassági határozatunk kézhezvétele után több helyen is jelentkeztünk. Végül a Gólyahír Egyesület segített. Vezetőjéről, Mórucz Lajosnéról csak a legjobbakat tudom mondani.
– Milyen feltételei voltak az örökbefogadásnak?
– A jogszabályoknak megfelelően elvégeztük a kötelező tanfolyamot, kétszer pszichológiai elbeszélgetésen vettünk részt, környezettanulmányt ötször készítettek otthonainkban, mivel közben elköltöztünk, na és a „családsegítő” szolgálatnak nevezett intézmény is járt otthonunkban felmérni helyzetünket. Ezenkívül többször nyilatkoznunk kellett anyagi helyzetünkről, keresetünkről. Az eljárás megindítása után három évvel kaptuk a telefonhívást a Gólyahír Egyesülettől, hogy egy kétkilós, kétnapos kis Gergő vár befogadó szülőkre – sorolja Péter, aki azt sem hallgatja el, hogy sokszor érezték terhesnek, feleslegesnek és felszínesnek a hivatal vizsgálódásait.
– Van-e számotokra jelentősége Gergő „múltjának”? Számít-e, hogy kik voltak a szülei, hogy zajlott az édesanyja terhessége és így tovább?
– Azt, hogy hol született, kik a vér szerinti szülei, Gergő is tudni fogja, ez a nyílt örökbefogadás egyik előnye. Fotóalbumának első képén hárman vagyunk: Gergő édesanyja, Péter és én. Mesélünk neki róla, hogy tudja, honnan származik, hol született, mivel foglalkozik az édesanyja, hol él – sorolja Meli, Péter pedig gyorsan hozzáteszi: – Féltem az anyával való első találkozásunk előtt, hogy nem fogom tudni elfogadni őt, de szerencsére nem így történt. Megdöbbentett az a tökéletes közöny, amellyel környezete az állapotára és a történtekre reagált. El tudom képzelni, hogy emiatt hány újszülött hal meg úgy, hogy soha senki nem szerez tudomást a létezéséről. Pedig egy ilyen helyzetben elsősorban az anyát kellene segíteni. Gergő egyszer majd meg fogja kérdezni, miért van nálunk. Mi azt fogjuk mondani, amit őszintén gondolunk erről: Édesanyád megszült téged, és annyira szeretett, hogy ránk bízott, mert ő maga nem tudott felnevelni.
– Lehet-e arra készülni, hogy bármikor „kaphattok” egy gyereket, akinek attól kezdve ti lesztek a szülei?
– Igen! Eleinte minden örökbefogadással kapcsolatos könyvet, irodalmat elolvastunk, felkerestünk családokat, akik már örökbe fogadtak – amúgy ezt kötelezővé tenném, felért egy tanfolyammal –, és a sorszámunk alapján persze számolgattuk, mikor kerülhet ránk a sor. Persze a telefonhívás váratlanul jött, a mi számításainkhoz képest fél évvel korábban. Addigra mi már háromszoros keresztszülők voltunk, és a nővérem három gyerekén is sokat „gyakoroltunk”. Ha viszont tárgyakra, holmikra gondolsz, gyerekágyat, babaruhát nem vettünk előre. Amikor kellett, akkor természetesen időben összeállt, amire szükségünk volt, pelenkán kívül MINDENT kaptunk a rokonoktól, segítő barátoktól.
– Milyen volt az első találkozás Gergővel?
– Influenzajárvány idején, egy téli este mentünk először a vidéki város kórházába. A védőnő hozta ki az intenzív osztályról Gergőt, hogy megmutassa nekünk. Két napja született. Kicsi volt, nagyon szép fekete hajjal, és kalimpált a kezével. A férjem meg is jegyezte, hogy biztos hiperaktív. Szerintem csak éhes lehetett. Péter azonnal befogadta, megszerette, ahogy megláttuk, bennem még voltak kérdőjelek. Ilyenek vagyunk. Amíg az anya alá nem írta a lemondó nyilatkozatot, nem is mertem igazából beleélni magam. Mielőtt hazahozhattuk volna Gergőt, néhány napot együtt töltöttünk a kórházban, ott kezdődött a szerelem. Furcsa volt, ahogy beléptem a kórházba, és szabad, dolgozó nőből hirtelen egy tíznapos kisbaba édesanyja lettem. Más hónapokig készül rá, nekem néhány napom maradt a ráhangolódásra, de az érzés fantasztikus, megismételhetetlen. Az első hónapok a tanulással teltek, ismerkedtünk, és nekem szinte naponta eszembe jutott az igazi édesanya is. Azóta már inkább magamat kell néha emlékeztetnem rá, hogy honnan is indultunk. A közös fotó nagyon jó kapaszkodó ehhez.
– Hogyan jutott eszedbe, hogy szoptasd Gergőt? Mit szólt ehhez a férjed, a családod?
– Nem nekem jutott eszembe, hanem Péter ötlete volt! Amikor kiderült, hogy nem lehet saját kisbabánk, ő leült a számítógéphez, és pár perc múlva már közölte is velem, hogy akár szoptatni is lehet az örökbe fogadott csecsemőt! Bevallom, engem ez akkor még nem nagyon foglalkoztatott, de ahogy telt az idő, és jött a telefon, több barátunk is biztatott, hogy próbáljuk meg. Terveztem, hogy már a baba születése előtt fejni fogok, és így készülök a szoptatásra, de ebből nem lett semmi. A La Leche Liga honlapját olvasgatva eljutottam egy szoptatási tanácsadó édesanyához, Tátrai Katihoz, aki nagyon kedvesen biztatott, és ellátott tanácsokkal, hogyan kezdjünk hozzá. A szoptatástól azt reméltük, hogy segíteni fog a kötődés kialakításában és abban, hogy Gergőnek ne tápszeren kelljen felnőnie.
– Milyen előkészületekre volt szükség? Ki segített ebben?
– A Szoptanítról már olvastam korábban, és a barátnőmtől azt is tudtam, nagyjából hogyan kell használni. A kórházból való hazaérkezés után még másfél napig cumisüvegből etettük Gergőt, de utána két etetés alatt teljesen átálltunk a Szoptanítra. Ennek az ötletes eszköznek a segítségével ugyanis szopás közben kaphatta meg a tejet a baba. A férjem pár nap után döbbent rá, hogy kizártam Gergő etetéséből. Kicsit féltékeny is volt, de nélküle nem ment volna, nagyon sokat segített! Számunkra ismeretlen, de megbízható édesanyáktól rendszeresen kaptunk frissen fejt és mélyhűtött tejet. Dr. Kiss Eleonóra gyermekgyógyász szoptatási szaktanácsadónak is nagyon sokat köszönhetünk. Hónapokon keresztül heti rendszerességgel beszéltünk telefonon, bármikor bármit kérdezhettem tőle, ő tartotta bennem sokszor a lelket, mert eleinte elég kellemetlen érzés volt a fejés. Ezúton is nagyon köszönöm neki!
– Gergőt végül is hét hónapos koráig sikerült kizárólag a saját tejeddel táplálnod. Mikor kapta az első falatokat, és mit szólt az evéshez?
– Hét hónaposan kezdtük a hozzátáplálást, nem sok sikerrel. Itt volt a nyár, a sok finom friss gyümölcs, de pár kanál után elutasított mindent. A banánt ette meg először. Kilenc hónapos korában jutottunk el hat-nyolc kanálig, utána jött meg úgy igazán az étvágya.
– Milyen betegségekkel, problémákkal kellett szembenéznetek az első év folyamán?
– Szájpenésszel jöttünk haza a kórházból, ezzel két hónapig küzdöttünk. Gergő vesemedence-tágulattal született. Ezt csak akkor tudtuk meg, amikor az örökbefogadáshoz szükséges nyilatkozatokat aláírtuk a gyámhivatalban. A korrekt gyámhivatalos hölgy még az édesanya jelenlétében meg is kérdezte: Így is kérik a gyereket? Ezt nagyon megalázónak éreztük. Természetesen kértük Gergőt így is. Ezt az anatómiai eltérést folyamatosan vizsgálják, reméljük, Gergő hamarosan kinövi. Ezenkívül az első születésnapja előtt lett először igazán beteg, lázas volt, hányt, hasmenése és kiütései voltak. Nagyon jó érzés volt, hogy tudom szoptatni, mivel két hétig nem fogadott el semmi mást, csak anyatejet. Egyébként nappal már csak kettesben, nyugalomban tudom rendesen szoptatni, bárki is van még velünk, sokkal érdekesebb, mint anya és a cici. Éjszaka viszont sokszor ébred, és csak szopival lehet visszaaltatni – ahogy nagyon sok kortársát is.
Számomra a szoptatásnak a mai napig is az a legszebb része, amikor kezdődik a nagy kortyokban nyelés! Ennél szebbet elképzelni sem tudnék. Különösen ha még rám is mosolyog közben Gergő!
– Mit jelent számodra a La Leche Liga baba-mama csoportja? Miért jártok oda?
– Jó a személyes találkozás hasonló gondolkodású kismamákkal, és hogy minden szoptatással, gyerekekkel kapcsolatos kérdésről hiteles emberekkel lehet beszélgetni. Eleinte megijesztett a sok probléma, ami felmerülhet, nagyon örülök, hogy ezekről nem tudtam, mielőtt elkezdtük volna a szoptatást. A szakirodalmat is csak később olvastam, ez így jobb is volt. Hiszek az anyai ösztönökben! Gergő is élvezi a csoportot, szeret gyerekek között lenni!
– Említetted, hogy kistesót is szeretnétek még örökbe fogadni. Hogy áll most ez az ügy, milyenek a kilátások?
– Most még csak a hivatalos, érvényes határozatot szereztük be, hogy újra sorba állhassunk egy kistestvérért. Azért jó lenne Gergőt a kistestvér érkezéséig szoptatni! Nem szeretném elölről kezdeni az egészet. (Ez az írás 2011 januári állapotot tükröz. Azóta Melinda és Péter egy kislányt is örökbe fogadtak, akit szintén szoptatott Meli.)

És akkor most következzék az örökbefogadott babák szoptatásával kapcsolatos legfontosabb tudnivalók összefoglalása:
7 lépés a szoptatásig: így lett teje Melindának
1. December 10-én, kéthetesen vitték haza Gergőt a kórházból. Addig csak tápszert kapott cumisüvegből.
2. December 12-én kezdték el az SNS, vagyis a Szoptanít használatát, amelybe más anyák tejét töltötték. Attól kezdve nem használtak sem cumisüveget, sem tápszert.
3. December 15-én voltak először dr. Kiss Eleonóránál, majd másnaptól elkezdte Melinda a fejést, valamint az összes fellelhető tejserkentő szedését.
4. December 30-án vette észre először, hogy van pár csepp teje.
5. Január 26-án sikerült először 30 millilitert fejnie.
6. Február 22-étől már pótlásnak is a saját lefejt tejet kapta Gergő. Melinda ekkor már valamennyi tejserkentő szedését abbahagyta, mert látta, hogy van elég teje.
7. Március elejétől már nem fejt, nem pótolt Szoptaníttal sem, csak szoptatott egy héten keresztül nagyon gyakran, másfél-két óránként, és lett annyi tej, hogy Gergő visszaállt a kevésbé gyakori evésre. Soha nem nézték az órát, Melinda a mai napig is igény szerint szoptat. Ha sírt, akkor mellre tette, ha nyűgös volt, akkor is. Cumit sosem kapott.
Min múlott a siker?
Ezen eltanakodtunk egy ideig Melindával és Péterrel. Ezekre jutottunk:
– Gergő türelmes baba volt, kitartóan próbálkozott a szopással. A kórházi, cumisüveges táplálás nem okozott nála cumizavart.
– Melinda kellően lazán kezelte a témát, nem akarta mindenáron, nem stresszelte magát, de nem is adta fel egykönnyen.
– Melinda szervezete kiválóan reagált a gyakori szoptatásra.
Hogyan látom én, a szoptatási tanácsadó?
A várandósság során növekedni kezdenek a tejcsatornák, kialakulnak a mirigyállomány-lebenyek – ebből kívülről csak a mell megnagyobbodását érzékeljük. A tejtermelő hólyagocskákban megjelenik az előtej. A szülés után hormonális hatásra indul meg a bőséges tejtermelődés, ám a szoptatás fenntartásához elengedhetetlen a gyakori szoptatás vagy fejés. Örökbe fogadó édesanyáknál ezeket a folyamatokat helyettesíteni kell valamivel. A tejtermelődés megindulását okozó legfontosabb tényező a rendszeres fejés és szoptatás. Ezt a folyamatot a fejlett országokban gyakran gyógyszerrel is támogatják, ezek célja a tejtermelésért felelős prolaktin hormon szintjének mesterséges emelése. Fejlődő országokból több olyan eset is ismert, amikor enélkül is sikeres volt a szoptatás. Melinda csak rövid ideig szedett ilyen szereket, mert a tejtermelés fenntartásához és a megfelelő tejmennyiség biztosításához elegendőnek bizonyult az igény szerinti szoptatás. Pontosan úgy, ahogy a legtöbb szoptató anyánál. Az ő története meggyőzően alátámasztja, hogy a sikeres szoptatáshoz nem csodaszerekre van szükség, hanem magára a szoptatásra. Ez az, ami alapesetben és hosszú távon biztosítja a megfelelő tejmennyiséget.

További információk, a jelenleg legteljesebb körű tájékoztatás az örökbefogadott csecsemő szoptatásáról a La Leche Liga Magyarország honlapján találhatók.

2013. október 22., kedd

Miért nem sikerül elválasztani a majdnem kétévest?

"Huszonegy hónapos kislányom sajnos nem eszik rendesen , állandóan a cici kell neki! Tisztában vagyok vele, hogy nagyon jó neki az anyatej , de jó lenne, ha enne! Már kudarcnak élem meg, hogy semmit nem fogad el tőlem! Bármit készíthetek neki! Most egy hete megint jön a foga, és még annyit sem hajlandó enni , mint eddig. Szinte öt percenként cicizni akar, és ha nem adok, akkor egyszerűen hisztizik! Én meg tehetetlennek érzem magam! Tudom, hogy gyenge vagyok, mert szívem szerint szoptatnám még egy pár évig is, ha lehetne, de elfáradtam és a hátam is fáj.
Már azt is megoldásnak tartanám, ha eljutnánk oda , hogy reggel , délben és este kellene csak neki a cici! Kérem, adjon tanácsot , hogy mit tegyek? Lehet, hogy azért nem sikerül leszoktatnom a ciciről a kislányomat, mert szeretem, ha cicizik?"



Ha összegeznem kellene, miről is van szó, így fogalmaznék: ellentmondásos érzések. 
Ez teljesen érthető és normális is. Szoptatni annyira jó, szívet melengető, de néha bizony szörnyen fárasztó és idegesítő is lehet. Egy csecsemő, kisgyerek ezekkel az érzésekkel még nem tud mit kezdeni, noha kristály tisztán érzékeli őket. Érzékeli a bizonytalanságot, az akarom is meg nem is állapotot, és megpróbál a maga módján segíteni. Igyekszik a mérleg nyelvét az akarom felé billenteni. A dackorszak csak rásegít erre.

Azzal, hogy a 21 hónapos eszik-e vagy sem, nem érdemes ilyen szinten foglalkozni, vagyis ne vegye személyes sértésnek, elutasításnak, ha nem eszi meg, amit főz neki. Számomra árulkodóak ezek a sorok: "semmit nem fogad el tőlem". Már hogy ne fogadna! Az anyatejet, a lehető legszemélyesebbet nemcsak hogy elfogadja, hanem megkülönböztetett szeretettel ragaszkodik hozzá. Előbb-utóbb minden gyerek elkezd enni. A kislányok különösen gyakran szoktak madárétkűek lenni. 

Elrontani csak kétféleképpen lehet: ha éhezteti szándékosan, vagyis nem ad neki enni, nem kínálja gyakran, vagy a másik véglettel: ha állandóan az evésen drámázik, és állandóan ez van napirenden: már megint nem evett ez a gyerek, jaj, csak a levegőből él, hiába főzök neki. Erre kár vesztegetnie az idejét. Ültesse az asztalhoz, ha önök is esznek. Kínálja meg egészen minimális kis kóstolókkal az önök ételéből, főleg olyasmivel, amit ő maga tud a szájába venni. Ne próbálja tömni, etetni, ne könyörögjön neki, ne jutalmazza evésért. Ha nem akar enni, egye meg a finom falatokat Ön vagy az apuka, és dicsérjék meg az ételt: hű de finom, de jó, hogy maradt nekem! És több szót ne vesztegessen az ügyre.

A szoptatással kapcsolatban: gondolja végig, hogy pontosan mi zavarja: például az, hogy öt percenként szopásért nyaggatja a kislánya? Akkor vagy szoptassa meg zokszó és kommentár nélkül, ahányszor csak kéri, így valószínűleg idővel kevesebbel is beéri, mert nem érzi úgy a kislány, hogy le kell győznie az Ön ellenállását. Vagy olyankor, amikor nemrég szopott a kislány, mondjon határozottan nemet, ehhez tartsa is magát, és terelje el a kicsi figyelmét valamivel- a legjobb a kinti játék, hancúrozás, gyerektársaság. Mondhatja például ezt: Most főzöm az ebédet, mert éhes vagyok, apa is éhes. Majd ha kész az ebéd, és meg is ettük, szopizhatsz. Vagy: most teregetek, vasalok. Ha készen vagyok, szopizhatsz. És így tovább.
Következő lépcsőfok lehet az, hogy bizonyos fix napirendi pontokhoz kötjük a szoptatást: reggel ébredés után, séta előtt és után, alvás előtt és után, lefekvéskor. Csak otthon. Csak nappal és így tovább. Az egyes lépcsőfokok közt érdemes legalább egy hónapot várni.
Bizony előfordul, ha ritkán is, hogy még kétévesen is csak szopik a kisgyerek. Na és? Úgy még sosem volt, hogy érettségizni is csak szopizás után akart volna valaki. Ha lazán veszi a dolgot, és nem csinál drámát az evésből, szépen, magától megoldódik az egész. 

A LÉNYEG: A kisgyerek szoptatása már nem ugyanaz, mint a kicsi csecsemőé. A folytonos rendelkezésre állásból szépen lassan átcsúszunk az egyeztetős szakaszba: az is számít, ha anya nem akarja, nem ér rá. A kicsi ezzel fontos dolgot tanul meg, ez is a szocializáció része. 

Ha fáj a háta szoptatás közben, lehetséges, hogy elérkezett az ideje valami ügyes pozícióváltásnak. Támassza meg a hátát, a könyökét, vagy szoptasson fekve. Jót tehet a rendszeres gerinctorna is, vagy egy kis konditermi edzés. Ha időt szán magára, azzal a fáradtságot is csökkenteni lehet.

2013. október 19., szombat

Ha elapadt a tej, vissza lehet hozni?!


Sokan csodálkozva, hitetlenkedve kapják fel a fejüket, ha ezt meghallják. Pedig valóban így van, ez lehetséges, ha könnyűnek nem is mondható. Egyáltalán nem lehetetlen, hogy visszahozzuk a tejtermelést olyan szintre, amely bőségesen el tudja látni a babát. Az anyatej termelődését még olyan nőknél is meg lehet indítani és megfelelő szintre hozni, akik maguk nem szültek, hanem örökbefogadott kisbabát szeretnének szoptatni. Érdemes ezt a cikket elolvasni ezzel kapcsolatban. 

Ennek első megközelítésben egyszerű a magyarázata: a tejtermelés nem csupán hormonális tényezőktől függ, bár a szülés utáni tejbelövellés valóban hormonális hatásra következik be. A döntő és kulcsfontosságú inger a mellet érő stimuláció, vagyis a baba szopómozgása vagy a mellszívó hatása. Ennek kell megfelelő gyakoriságúnak és hatékonynak lennie ahhoz, hogy a tejtermelés beinduljon, a mennyiség nőjön, és termelődés fenntartható legyen. Mit takar a megfelelő gyakoriság? Napi legalább hat-hétszer fél óra fejést, lehetőleg egyenletesen elosztva a nap 24 órájában úgy, hogy 4-5 óránál hosszabb szünet ne legyen két fejés között. Az ideális gyakoriság nyolc alkalom volna. Ha a baba hajlandó szopni, és hatékonyan szívja a mellbimbót, akkor bármennyiszer, de legalább nyolc-tíz alkalommal érdemes mellre tenni. Egy speciális eszköz, az SNS vagy Szoptanít segítségével lehet megoldani azt, hogy szopás közben kapja meg az eleinte szükséges pótlást. Ennek rengeteg előnye van a cumisüveg használattal szemben: 
- egyrészt kiküszöböli a cumisüveg használatával nagyon gyakran együttjáró, és rossz, nem hatékony szopástechnikához vezető cumizavart . Sok kisbabánál pont ez okozza a fokozatos leszokást a mellről.
- másrészt addig is a mellet, a tejtermelődést ösztönzi szopásával, amíg a pótlást kapja, hiszen a vékonyka kis szilikoncsövet a mellbimbóval együtt kapja be.
Az SNS ismét megajándékozza a babát és a mamát a mellen jól lakás élményével, így a baba kevésbé vagy egyáltalán nem fog tiltakozni a mellre tevés ellen.

Persze el kell jutni odáig, hogy a mellet egészen elutasító baba ismét hajlandó legyen bekapni a bimbót. Ez sem lehetetlen! A Szoptatás című könyv szerzői, Márta Guóth-Gumberger és Elisabeth Hormann mindketten több örökbefogadott gyereket szoptattak, Márta ráadásul nyolc-kilenc hónaposan kapta meg a fiúkat, és akkor látott neki a mellhez szoktatásnak. Ő a cumi és a bimbóvédő hasonlóságára épített, amikor az SNS szilikonszondáját átbújtatta a bimbóvédő kissé kitágított nyílásán, és így tette mellre a kisfiút. 

A siker szempontjából nagyon fontos az, hogy a baba rögtön táplálékhoz jusson, amint mellre kerül, hiszen a cumisüvegnél ehhez volt szokva: már az első kortyoknál ömlik a szájába a tej. A szoptatásnál ez másképp működik, még akkor is, ha már jól bejáratódott a tejtermelés. A bimbó bekapása után várni kell néhány másodpercig vagy percig ahhoz, hogy a szopás/fejés hatására kiváltódjék a tejleadó reflex, és oxitocin hormon hatására meginduljon a tej. Ilyenkor szinte már csak nyelnie kell a babának. Egy jól szopó baba tudja ezt, és általában türelmesen vár a bőséges tejfolyásra. Cumizavaros babánál viszont megkönnyíti a helyzetet, ha eleinte a SNS segítségével rögtön elkezdjük adni neki a tejet, de akkor, amikor már nagyobb mennyiségű saját tej termelődik, át lehet térni az előfejés technikájára is. Ennek lényege, hogy mellszívóval megindítjuk a tejet (ehhez csak pár perc előfejés szükséges), majd amikor már könnyen jön, gyorsan mellre tesszük a babát.



Akinek még nem apadt el egészen a teje, annál a visszahozás is könnyebben, rövidebb idő alatt megy végbe, mint ha egyáltalán nem szoptatott volna. Azt viszont nem lehet előre megmondani, mennyi időre lesz szükség a tejtermelés felépítéséhez. Egy hatékony, kétszívófejes mellszívó sokat segíthet ebben, érdemes bérelni egyet, lehet, hogy csak két-három hét rendszeres fejésre lesz szükség.

A szoptatás nem csak táplálékforrás a babának, hanem vigasztaló funkciója is van. Bár sokan azt tanácsolják az anyának, hogy csak addig hagyja mellen a gyereket, amíg tényleg szopik, és vegye el tőle, ha már csak cumizik, ez nagyon rossz tanácsnak bizonyul többek között éppen ilyen helyzetekben, amikor cél az újból mellre szoktatás, vagy a kizárólagos szoptatás elérése. Ezért érdemes felajánlani azt a lehetőséget a babának hogy ha felzaklatja valami, megnyugodhat így. Ezzel máris jelentősen növekszik a mellen töltött idő!


Vajon igaz, hogy a siker fejben dől el?????? 
Az igaz, hogy rengeteget számít, mit gondol, mit érez az, aki a tejtermelése megindításán vagy újraindításán fáradozik - de természetesen nem csupán ezen múlik. Természeti népeknél magától értetődőnek veszik, hogy a szoptatáshoz nem elengedhetetlenül szükséges az, hogy a nő saját gyerekét szoptassa. Hosszú Lándzsa szikszikau törzsfőnök írja le emlékirataiban egy pár esetét, akik gyermektelenek voltak. Egy napon, vadászat közben a téli erdőben a férfi csodás körülmények között halott indián nőre, és mellette, fára akasztott bölcsőben, gondosan bebugyolált, síró csecsemőre talált. Hazavitte, és feleségének a kisbaba közelségétől, ahogy Hosszú Lándzsa fogalmaz, az anyai érzés felébredésétől, megindult a teje, és még sokáig szoptatta a fiút, akiből híres harcos és törzsfőnök lett. Egyébként a könyv hihetetlenül jó, nagyon ajánlom mindenkinek, nem csak ezt a csodásan megírt történetet, hanem mint kordokumentumot két civilizáció találkozásáról.
Hasonló történeteket más etnográfiai leírásokban is olvashatunk, az egyik általam ismert esetben például 50 éves rokon nő kezdte szoptatni egy gyógynövénykoktél elfogyasztása után másnaptól az elárvult rokon kisbabát. Természeti körülmények közt élet és halál kérdése volt a szoptatás. Ha azt akarták, hogy a baba megmaradjon, a szoptatásnak sikerülnie kellett, ezért nem is kételkedett ebben senki egy pillanatra sem. A sikerhez nem csak az élettani folyamat kell, hanem a kételkedés nélküli, eltökéltség, a határozottság. 

Sajnos nálunk nem ilyen könnyű a nők dolga. Annyira sok az elbizonytalanító tényező, hogy ember legyen a talpán, aki nem inog meg, ha nehézségekbe ütközik. A tápszerek léte egyfelől áldás, mert jó színvonalú pótlékot jelentenek akkor, ha nincs anyatej, másfelől viszont súlyos felelősség terheli a tápszergyártókat azért a lelkiismeretlen marketingért, amellyel már legalább száz éve módszeresen aláaknázzák a nők önbizalmát, és mindenféle eszközzel azon igyekeznek, hogy tápszer adására bírjanak rá minél több nőt. 

Végül azt is szeretném hangsúlyozni, hogy a jó anya-gyerek kapcsolatnak nem feltétele a szoptatás! 
Azt semmiképp sem szabad hagyni, hogy az esetleg mégis sikertelennek bizonyuló próbálkozás megmérgezze a boldog együttlétet a picivel. Ha mégsem sikerül, senki ne haragudjék se magára, se a kisbabára, hanem próbálja elfogadni a helyeztet. A kötődést nagyon jól biztosítja az együtt töltött idő, a hordozás, a szeretetteljes odafordulás a kisbaba felé. Vagyis sokféle út vezethet ugyanahhoz a célhoz!

2013. október 18., péntek

Az éjszaka átalvása és a szoptatás

A következő történet meglehetősen sűrűn előforduló, a legtöbb szoptató nőt érintő és izgató jelenségről szól, az éjszaka átalvásáról és arról, hogy ettől változik-e a tejmennyiség. 
"A hat hetes kislányunk az elmúlt napokban szinte végig aludta az éjszakákat, ami azt jelenti, hogy 7-8-9 órán keresztül nem szopott. Az első két napon a mellemen éreztem, hogy keményebb, teli van tejjel és várja, hogy a kicsi lány felébredjen, aztán a harmadik napon már kicsit kevésbé feszült. Minden ilyen éjszaka utáni első szoptatásnál úgy éreztem, hogy a mellem már nem feszül, így nem fejtem le, mert úgy gondoltam, hogy arra csak akkor lenne szükség, ha továbbra is kemény lenne ... közben néhány ismerős anyukától hallottam, hogy az, hogy a kislányom alszik, nem jelenti azt, hogy én is alhatok, mert nekem  fejnem kellene a megszokott időközönként ... különben elapad, de mindenképp csökken a tej mennyisége és nem lesz elegendő. Ezt követően felkerestem a védőnőnket és megkérdeztem a véleményét; azt tanácsolta, hogy nem szükséges fejnem, csak abban az esetben, ha az első szoptatás után is érzem, hogy feszül a mellem és nem lesz kevesebb a tej, mert a szervezet okosan érzékeli, hogy mennyi tejre van szüksége a kislányomnak. A véleményét el is fogadtam, de azért szeretném tudni, hogy Ön mit javasol, mi a helyes ebben az esetben, mert semmiképp sem szeretném, ha azért csökkenne a tej mennyisége, mert nem fejtem le időben." 

A kérdés tehát az, hogy kinek van igaza? Árt az ilyen hosszú szoptatási szünet a tejmennyiségnek, vagy nem? Kell fejni, vagy örüljön, aki alhat?
A hosszú, öt-hat órányi szoptatási szünet, akár éjszaka van, akár nappal, nagy valószínűséggel csökkenti a tejmennyiséget. A következő folyamat játszódik le ugyanis: a megszokott időben elmarad a szopás, mert a baba alszik. Következésképp a mell túltelítődik, feszül. Ez az, aminek hatására csökken a mennyiség. Azt, hogy kinek mekkora szünet után telítődik túl a melle, alkati adottságtól, a mell tárolókapacitásáétól függ, valamint attól is, hogy hány gyereket szoptat, szokott-e fejni, vagyis mekkora mennyiség és nagyjából milyen időközönként szokott távozni. Akinek kicsi a tárolókapacitása, annak hamarabb túltelítődik a melle, hamarabb csökken a mennyiség, ezért ezek az anyukák általában gyakran szoptatnak, mert így tudják a megfelelő mennyiséget biztosítani. A nagy tárolókapacitású mellből is lehet nagyon gyakran szoptatni (számtalan okból ez kimondottan előnyösnek is mondható), de akkor sem csökken jelentősen a tejmennyiség, ha változatlan fogyasztás mellett ritkábban szopik a gyerek, mondjuk csak nappal. 
Abban igaza van a védőnőnek, hogy egy ilyen helyzetben nem kell feltétlenül felkelni éjszaka és fejni. Ha viszont valaki olyan peches, hogy magas lázzal, erős fájdalommal és betegségérzettel reagál a túltelítődésre (ez bizony nem is olyan ritka, sokan mellgyulladásnak vélik, pedig igazából nem az), valamint még a melle is a kis tárolókapacitású kategóriába tartozik, akkor elképzelhető, hogy kénytelen éjszaka fejni.
Persze a fejésnél még mindig kényelmesebb, praktikusabb és jobb az éjszakai szoptatás. Ezért az a kérdés, hogy miért alussza át a gyerek az éjszakát, megkerülhetetlen. Tény, hogy a külön szobában, vagy az anyjától karnyújtásnyinál távolabb alvó baba hajlamosabb az éjszaka átalvására. Mert az ébredésben az éhségérzeten kívül az anya testi közelsége, érintése, hangja, illata is döntő szerepet játszik. Mert úgy vagyunk kitalálva, hogy a természet az anyát és a magatehetetlen csecsemőt biológiai egységként kezeli. Tapasztalataim szerint ezt nem célszerű figyelmen kívül hagyni arra hivatkozva, hogy éjszaka jó aludni. Hát persze hogy jó, de a szoptatást nem befolyásolja kedvezően az anya és a csecsemő fizikai elválasztása és a hosszú szoptatási szünet.
Ide kívánkozik még az is, hogy nagyjából kettő és négy hónapos kor között sokszor még az anyukájával egy ágyban alvó baba is átalussza az éjszakát. Különösen igaz ez a heti tizenöt dekánál többet gyarapodó babákra. Ilyenkor két lehetőség közül választhatunk. Az aggódós mama felkelhet és fejhet, a kevésbé aggódós kivárhatja, hogy mi történik. Valószínűleg nappal gyakrabban fog szopni a baba, és mivel a fogyasztott tejmennyiség nagyjából állandó, szerencsés esetben alkalmazkodik a mell az új ritmushoz. És persze, ha csökkent a tejmennyiség, gyakoribb szoptatással (fejéssel) BÁRMIKOR fokozható a mennyiség (persze egészséges mamából és egészséges babából indulunk ki ilyenkor).